29/03/2024 15:17Thi Viện - Kho tàng thi ca Việt Nam và thế giới

21
21

Tác giả: Petőfi Sándor

Nước: Hungary
Đăng bởi hongha83 vào 08/06/2012 09:00

 

Nguyên tác

Nem bizonyos, mennyi ideig haladott,
De annyi bizonyos, mennél tovább jutott,
Annál sötétebb lett előtte a világ,
S egyszerre csak annyit vesz észre, hogy nem lát.

"Éj van-e vagy szemem világa veszett ki?"
János vitéz ekkép kezdett gondolkodni.
Nem volt éj, nem veszett ki szeme világa,
Hanem hogy ez volt a sötétség országa.

Nem sütött az égen itt sem nap, sem csillag;
János vitéz csak úgy tapogatva ballag,
Néha feje fölött elreppent valami,
Szárnysuhogás-formát lehetett hallani.

Nem szárnysuhogás volt az tulajdonképen,
Boszorkányok szálltak arra seprőnyélen.
Boszorkányoknak a sötétség országa
Rég ideje a, hogy birtoka, tanyája.

Ország gyülését őkelmök itt tartanak,
Éjfél idejében idelovaglanak.
Most is gyülekeznek ország gyülésére
A sötét tartomány kellő közepére.

Egy mélységes barlang fogadta be őket,
A barlang közepén üst alatt tűz égett.
Ajtó nyilásakor meglátta a tüzet
János vitéz s annak irányán sietett.

Mikor János vitéz odaért: valának
Egybegyülekezve mind a boszorkányok.
Halkan lábujjhegyen a kulcslyukhoz mene,
Furcsa dolgokon is akadt meg a szeme.

A sok vén szipirtyó benn csak ugy hemzsegett.
Hánytak a nagy üstbe békát, patkányfejet,
Akasztófa tövén nőtt füvet, virágot,
Macskafarkat, kigyót, emberkoponyákat.

De ki tudná sorra mind előszámlálni?
Csakhogy János mindjárt át kezdette látni,
Hogy a barlang nem más, mint boszorkánytanya.
Erre egy gondolat agyán átvillana.

Tarsolyához nyúlt, hogy sípját elővegye,
Az óriásoknak hogy jőjön serege,
Hanem megakadt a keze valamiben,
Közelebb vizsgálta s látta, hogy mi legyen.

A seprők voltak ott egymás mellé rakva,
Miken a boszorkány-nép odalovagla.
Fölnyalábolta és messzire elhordá,
Hogy a boszorkányok ne akadjanak rá.

Ekkor visszatért és sípjával füttyentett
És az óriások rögtön megjelentek.
"Rajta, törjetek be szaporán, legények!"
Parancsolá János, s azok betörének.

No hisz keletkezett cifra zenebona;
A boszorkánysereg gyorsan kirohana;
Keresték a seprőt kétségbeeséssel,
De nem találták, s így nem repülhettek el.

Az óriások sem pihentek azalatt,
Mindenikök egy-egy boszorkányt megragadt,
S ugy vágta a földhöz dühös haragjába',
Hogy széjjellapultak lepények módjára.

Legnevezetesebb a dologban az volt,
Hogy valahányszor egy-egy boszorkány megholt,
Mindannyiszor oszlott az égnek homálya,
S derűlt lassanként a sötétség országa.

Már csaknem egészen nap volt a vidéken,
Az utolsó banya volt a soron épen...
Kire ismert János ebbe' a banyába'?
Hát Iluskájának mostohaanyjára.

"De, kiáltott János, ezt magam döngetem."
S óriás kezéből kivette hirtelen,
Hanem a boszorkány kicsusszant markából,
Uccu! szaladni kezd, és volt már jó távol.

"A keserves voltát, rugaszkodj utána!"
Kiáltott most János egyik óriásra.
Szót fogadott ez, és a banyát elkapta,
És a levegőbe magasra hajtotta.

Igy találták meg az utolsó boszorkányt
Halva, János vitéz faluja határán;
S minthogy minden ember gyülölte, utálta,
Mégcsak a varju sem károgott utána.

Sötétség országa kiderült végképen,
Örökös homálynak napfény lett helyében,
János vitéz pedig rakatott nagy tüzet,
A tűz minden seprőt hamuvá égetett.

Az óriásoktól azután bucsút vett,
Szivükre kötvén a jobbágyi hűséget.
Ezek igérték, hogy hűségesek lesznek,
S János vitéz jobbra és ők balra mentek...

Bản dịch của Nguyễn Xuân Sanh

Anh cứ đi. Không biết đến bao giờ
Nhưng có điều chắc là càng đi càng thấy
Thế giới chung quanh dần dần cứ tối
Đến nỗi anh thấy... chẳng có thấy gì

Giăng Dũng sĩ nói thầm trong bụng thôi:
"Là đêm chăng, hay mắt ta không nhìn được nữa"
Chẳng phải tối khuya, mắt anh vẫn nhìn thấy rõ
Nhưng đây: anh đi trong xứ sở đêm đen

Không có một ngôi sao trên trời đêm
Giăng Dũng sĩ từng bước đi loạng choạng
Chốc chốc trên đầu anh có cái gì bay đen nhoáng
Anh tưởng nghe rì rào có cánh chim bay

Sự thật không có cánh chim rì rào ở đây
Nhưng anh thấy có nhiều con phù thủy
Tay áo la lết dài như đầu chổi
Từ lâu xem xứ tối tựa quê nhà

Ở đây luôn họp hội nghị các bà cô
Cứ khuya khoắt là họ phi ngựa đến
Đêm nay đúng cũng là có chuyện
Và họ vội vàng kéo đến rốn đêm đen

Các mụ già tụt vào một hốc biệt tăm
Có lửa đỏ soi, trên là cái chão
Khi hé cửa, xa xa Giăng nhìn ngọn lửa
Và anh bước nhanh chân

Vào đến hốc đá, Dũng sĩ Giăng
Đã thấy các bà cô ngồi họp bàn tề chỉnh
Anh đến gần ổ khoá, chân lê đi rón rén
Mắt dán vào lỗ, anh thấy nhiều cảnh lạ lùng

Lộn nhộn một lũ đàn bà cay nghiệt đứng lõm khom
Đổ vào chảo nào cóc đen, nào đầu chuột
Nào cỏ nào hoa hái ở chân giá treo cổ
Nào rắn lục, đuôi mèo, nào xương ống và sọ người

Kể sao hết những cái ghê thay?
"Không nghi ngờ gì nữa, đây là hang động các con phù thuỷ!"
Mắt mới nhìn vào Giăng ngay nhận thấy
Và một ý nghĩ thoáng qua đầu

Mở túi đeo ra, rút chiếc còi
Gọi đoàn quân những người khổng lồ đến
Tay đang làm, anh chạm phải cái gì cưng cứng
Cái gì đây? Anh sờ soạng gần hơn

Đó toàn là chổi sắp ngang hàng
Như những con ngựa của mấy con phù thủy
Giăng tóm cả, anh mang lũ chổi
Giấu một nơi - cho các mụ đi tìm

Làm xong, anh trở lại thổi còi lên
Và ngay tức khắc các khổng lồ xuất hiện
"Nào, cho nhảy xổ vào!" Giăng ra lệnh
Và các người khổng lồ đều nhảy xổ vào

Sau đó, các bạn ơi, huyên náo làm sao
Kẻ thù tan rã và chạy ồ ra cửa
Nhanh ai nấy thoát! Nào chổi đâu! Đâu hết chổi?
Khổ chưa! Nó bay biến mất không chờ ta!

Song các người khổng lồ không để mất thì giờ
Mỗi người tóm cổ luôn một con phù thủy
Và vứt nện mụ ta xuống đất
Hung hăng đến nỗi bẹp dí như miếng nhiễu thao

Nhưng lạ nhất trong câu chuyện hôm nay
Là mỗi lần một con phù thủy chết
Bóng đêm trên trời dần dần tan hết
Và rạng đông lấn vào xứ sở tối tăm

Trời cũng đã sáng tưng bừng
Còn một con mụ nữa, và cũng dễ dàng giải quyết
Nhưng Giăng cũng nhận ra cái con quỷ quyệt
Anh đoán ra không? Mẹ ghẻ I-lu

Giăng nói: " Ồ! Ta phải giết con này"
Ra khỏi tay người khổng lồ anh kéo mụ
Nhưng con mụ già lọt thỏm qua các ngón
Ối chà chà! mụ chạy trốn rất mau

"Đồ chó cái, rồi sẽ biết! - Đuổi theo sau!"
Một người khổng lồ nghe anh ra lệnh
Chạy khá nhanh bắt được con trời đánh
Vứt mụ lên không, vứt mụ rất cao

Con phù thủy cuối cùng đã bị tiêu
Người ta thấy mụ nằm lăn cuối xóm
Nhưng vì bị người ta khinh ghét tợn
Nên lũ quạ cũng chú ý mụ nhiều

Ban ngày đã thắng xứ sở đêm thâu
Và mặt trời đã đến thay cho bóng tối
Đoạn người anh hùng ta thu vén chổi
Và đốt lửa cho chổi nó cháy bung

Sau đó anh giã từ nhân dân
Không quên khuyên họ trung thành mãi mãi
Các khổng lồ hứa hẹn lòng tin vững chãi
Giăng thẳng phía kia, họ thẳng phía này

In từ trang: https://www.thivien.net/ » Petőfi Sándor » 21